Kedves Tibor!
HIX NYELV #791,  >:
> Tudományos igényű összehasonlításról nem tudok, viszont ezt hallottam
> jó pár középiskolai tanártól, akik 1990 és 95 között kezdtek dolgozni.
Ez azért nem egy objektív helyzet. Az illetőknek a saját diákságukat
is értékelni kell, hogy megállapíthassák, hozzájuk képest a maiak
"rosszabbak".
A generációkról generációkra való romlás egyszerű toposz, amit
Hésziodosz hozott be a köztudatba. És azóta minden generáció így tekint
a következőre. De ha valóban romlanának a dolgok, nem itt tartanánk az
ókori görögökhöz képest. De itt tartunk, vagy éppen ez maga a
végromlás...?
> A helyesírás külön odafigyelés nélkül jön, mint ahogy a szánk elé emeljük a
> kezünket ásításkor akkor is, ha egyedül vagyunk. Persze vannak elgépelések,
> szándékos ferdítések, de a "muszáLY"
Kérlek szépen, nekem, aki szintén 1990 körül álltam először munkába,
odafigyelés nélkül |muszály| jön a klaviatúrámra. Azt hogy hogyan kell
leírni azt, amit úgy ejtünk /csevej/, csak úgy tudom megállapítani, ha
kompletten újra levezetem magamban írás előtt: "a |-g| mozzanatos
igeképzővel felcserélhető /-aj/~/-ej/ képzőt pontos |j|-vel írjuk".
Automatikusan egybeírom az |egyidőben|-t, ha 'valamikor'-t jelent, mert
az a képzet alakult ki bennem, hogy a szemantikalag összeforrott
időhatározói kifejezésekben a hangsúlytalan determinánst (legyen az
deiktikus avagy artikuláris stb. használatú) az alaptagjával
összeírjuk. Továbbá rendszerint azt írom le, hogy |únió|, |szinoním|,
|utólsó|, horribile scriptu |kissebb| stb. Majd utána komótosan
előveszem szürkeállományom magasabbrendű részét, és korrektúrázom
magam...
Nekem tehát nem úgy jön, mint az ásításkor a szám elé tett kéz. És
gyanítom, hogy nem mindenkinek ilyen automatikus, aki ezt állítja
magáról. Azt szeretném, ha magunkkal szemben is őszinték és kritikusak
lennénk, sőt, elsősorban magunkkal szemben.
|
