Sziasztok!
Felháborodásom raghadtatott arra, hogy megírjam szegény degujaim
kálváriáját. Meg persze remélem, hogy másokat még sikerül megóvni.
Szóval a történet dióhéjban:
3 felnõtt,és 5 kölyök (6 hetes) degum, és egy csíkos mókusom (volt,
sajnos)
Múlt hét végén egy teljes napra magukra hagytam õket, búcsúzóul sok
kaját és innivalót hagytam nekik. (Meg a csíkosmókusnak is, bár õ -
eleddig hál'Istennek - nem fõszereplõ.)
Szombaton este értem haza, az egyik nagyot elpusztulva találtam a
helyén. Lelkiismeretfurdalás egész este, hogy biztos túl meleg/kevés
víz/ kaja volt neki.
Vasárnap reggel egy kicsi fekszik holtan. Talán agyonnyomták a
többiek, hiszen az összes testvére rajta feküdt (mint késõbb kiderült,
azért, hogy melegítsék)?
Vasárnap este takarítás közben még egy kicsit találok, még nem
döglött, de úgy rázza a hideg, hogy az már hihetetlen.
Egész hétfõn magammal hurcigáltam szegénykét, lámpa alatt
melegítettem, meg a kezemben, hétfõ délutánra már egész jól nézett ki.
Enni azonban nem hajlandó, csak fecskendõbõl gyümölcslevet.
Mivel éjszaka nem állt szándékomban agyonnyomni, betettem a kis külön
ketreckéjébe. Kedd reggel van: a degu halott.
Öt degum maradt, és akármelyikre ránézek, az az érzésem, hogy mintha
olyan vacakul nézne ki. Bár (egyelõre?) ez még talán csak képzelgés.
Az állatokat egyébként nem egy helyen (nem egy helyiségben!)
tartottam, a legritkább esetben nyúltam közvetlenül az egyikhez a
másik után. Az egyetlen közös bennük az elmúlt hetekben adott eledel,
ami - rágalom, vagy sem - leírom, mi volt: RIGA csíkosmókus eledel. A
maradékot természetesen elõbb kidobtuk, majd a harmadiknál
"kikukáztuk", és most elküldöm - csak azt nem tudom, hová. Ha van
ötletetek, segíthetnétek. (Élelmiszeripari kutatóintézet? Vagy az MTA
martonvásári intézete? ÁNTSZ? Állatorvosi Egyetem?) A gyanúnk az, hogy mérgezõ
növény magja,
vagy anyarozs kerülhetett bele.
Remélem más gazdi és állat nem kerül hasonló helyzetbe. Számomra
azonban tanülság, hogy inkább megveszem a háromszoros árú német
terméket, mint ezt az istenverte franciát.
Másnak több szerencsét kívánok!
Csöre
|