Hollosi Information eXchange /HIX/
HIX OTTHON 1765
Copyright Myths
1999-12-20
Új cikk beküldése (a cikk tartalma az író felelõssége)
Megrendelés Lemondás
1 VSZ (mind)  1 sor     (cikkei)
2 Sophie -- 34. (mind)  182 sor     (cikkei)
3 Jokivansagok (mind)  11 sor     (cikkei)
4 Re: Afrikai beszamolo (mind)  29 sor     (cikkei)

+ - VSZ (mind) VÁLASZ  Feladó: (cikkei)
Tizenegy egy focicsapat
+ - Sophie -- 34. (mind) VÁLASZ  Feladó: (cikkei)
A felszolgálónõ csodálkozva nézte az asztalához telepedõ társaságot.
Három felnõtt férfi, egy nõ, egy nagyobb lány és két gyerek, egyik furább
arccal, mint a másik. Valamiféle várakozásteli izgalom látszott rajtuk,
mintha azt várnák, hogy mindjárt belép a cukrászdába egy amerikai
filmproducer, hogy sokmilliós szerzõdést kínáljon nekik. Kivétel nélkül úgy
rendeltek, hogy látszott, csak azért teszik, mert ingyen mégse üldögélhet az
ember egy cukrászdában, de szeretnék már, ha odébbállna és nyugodtan
beszélhetnének. Kivitt három kávét, négy kólát és hét minyont, holtbiztos
azért rendeltek egyforma süteményeket, mert nem volt kedvük töprengeni
rajta. Elvonult keresztrejtvényt fejteni, hogy ne zavarja õket.
    Sophie fölnevetett. -- Egy héttel ezelõtt is cukrászdában ültünk.
    -- Ott is... keresztrejtvényt fejtett a kisasszony -- dörmögte Franèois
Charvel.
    A lány bólintott és körbenézett az arcokon. -- Ki vele, hol az apám?
    Franèoise a zsebébe nyúlt, de Jean-Pierre kézmozdulata megállította.
    -- Jó helyen. Nem feledkeztél meg valamirõl?
    -- Elõtte beszélgetni akartok néhány percet. Essünk túl rajta, aztán
látni akarom az apámat.
    -- Ez a beszéd. Hatszemközt, ha megengedik.
    Sophie mély sóhajjal feltápászkodott és átment velük a terem másik
sarkába. Ha a felszolgálónõ nem ül háttal nekik, alkalmasint csodálkozva
figyelte volna az átrendezést.
    Martine kezdte. -- Akkor most öt percre felejtsd el az apádat, légy
szíves.
    -- Hát nincs meg?!...
    -- De megvan, végighallgatnál?
    -- Bocsánat.
    -- Szóval. Öt perc múlva megkapod a papírt a nevével, címével, aztán
elmegyünk hozzá. Eldöntötted már, mi lesz azután?
    Vállat vont. Fogalma sincs. -- Gaston bácsi szokta mondani, ne törjük a
fejünket a következõ problémán, amikor még a jelenlegit se oldottuk meg.
    -- De a jelenlegit most már megoldottuk -- vette át a szót Jean-Pierre --,
az apád megvan, minden igyekezeted ellenére te is megvagy, s most el kell
döntened, hogyan tovább. Mielõtt megkérdezed, a gyámhatóságnál egyelõre egy
lélek se tudja, hogy megtaláltunk téged. A rendõrség se keres már, felhívtam
õket és megmondtam, hogy elõkerültél. Készülj fel rá, hogy ezt rövidesen
saját szemükkel is látni akarják, de ha nem szólok, esetleg útközben
elkapott volna egy rendõr és nem érsz oda a toronyhoz.
    Kis szünetet tartott.
    -- Ha megnézted az apádat, még mindig visszamehetsz a rejtekhelyedre,
legfeljebb azt mondjuk a rendõrségnek, hogy újra elvesztél. De el is jöhetsz
velünk a gyámhatóságra.
    -- Nincs sok kedvem Dupeyronékhoz.
    -- Ettõl ne tarts. Nekik sincs sok kedvük hozzád, s a gyámhatóság úgy
döntött, nem kerülhetsz hozzájuk véglegesen.
    -- Pedig még mindig jobb volna, mint az árvaház.
    -- Az árvaháztól se tarts. Tessék.
    Nézte a papírt, nem értette. "Határozat..." Átfutotta egyszer, kétszer,
harmadikra már táncolni kezdtek elõtte a betûk.
    Franèoise éppen az apa megtalálásának kalandos történetét mesélte az
Avignonból érkezetteknek, mikor akkora csattanás visszhangzott végig a
termen, hogy a kisasszony majdnem elejtette a keresztrejtvényt. A szék dõlt
fel, Sophie széke, ahogy a lány felugrott és Martine nyakába borult.

    A saint-germaini villának magas kõkerítése volt, repkény futotta be
néhol. Az avignoni házat fémkerítés védte repkény nélkül, a falakat
vajszínûre festették, ez meg fehér volt. Sophie-t mégis nagyon emlékeztette
hajnalban elhagyott átmeneti otthonára. Nemigen tudta volna megmondani,
miért. Talán a hasonló manzárdablak miatt. És itt is volt fa a háztól
jobbra, csak nem alma, hanem cseresznye.
    Egy kérdés nyomban a kapunál megoldódott: Antoine Jeanneau ma is itt
lakott, ki volt írva a neve. A csengetésre házvezetõnõ küllemû asszony
nyitott ajtót.
    -- Jó napot, asszonyom, Jean-Pierre Boisrond vagyok. Monsieur Jeanneau-t
keressük.
    -- Be vannak jelentve?
    -- Nem, asszonyom. Fontos családi ügyben szeretnénk beszélni vele.
    Az összevonta a szemöldökét és névjegyet kért. Jean-Pierre átadta
kártyáját, s a hölgy eltûnt a becsukódó vaskapu mögött.
    -- Azt hiszem, Nat -- mondta a kislány halkan --, jobb lesz, ha itt nem
veszed elõ... ööö... szokásos közvetlenségedet.
    -- Eszemben sincs -- nyugtatta meg az --, látom, milyen elõkelõek. Ha
belépünk, meglátjátok, ott kávézik Mitterrand papa az öreg Szép Fülöppel.
    IV. Fülöp, gondolta Sophie, tizenharmadik század, 1226... nem, az Szent
Lajos volt, hetventõl III. Fülöp, és utána jött Szép Fülöp, nyolcvanöttõl
ezerhárom... alighanem megõrültem, hogy ilyenekkel foglalkozom most. Csak
nyitnák ki már végre!
    Kívánsága teljesült, az asszony visszatért. Bizalmatlanul mérte végig
õket, aztán kitárta a kaput. -- Tessék.
    Nat lenézett a lányra, nézve, hogy rohan-e. De Sophie nem sietett,
egyáltalán el se indult. Nézte a kaput és állt, mint a cövek.
    Vállára tette a kezét. -- Ne izgulj. Elõreküldünk egy delegációt --
pillantott Martine-ékra. Azok bólintottak, beléptek Gastonnal együtt, s a
kapu becsukódott.
    Franèoise is barátnõje vállára tette a kezét. -- Ez egész biztosan a
valódi lesz.
    -- Én is ettõl tartok -- mondta az csendesen.

    Antoine Jeanneau magas volt, jóképû, szürkült a haja és a bajusza. Drapp
kötött pulóvert viselt. Tökéletes, gondolta Martine, pontosan ilyen apát
képzelhet el a gyerek magának.
    Az üdvözlések után a házigazda hellyel kínálta õket a kis
dolgozószobában, s megkérdezte, mivel szolgálhat. Azok egymásra néztek, ki
kezdje, végül Jean-Pierre vette fel a szót.
    -- Nos, uram, mindenekelõtt megköszönöm, hogy fogadott minket, de mivel
az ideje nyilván drága, egyenesen a tárgyra térek. Néhány bizalmas kérdést
kell feltennünk, kérem, nézze el nekünk -- ha megtudja, miért jöttünk,
megérti majd. Amerikából kaptuk meg a nevét és címét, a hartfordi Hilton
szállóból. Ismerõs önnek?
    -- Sokszor laktam ott.
    -- Esetleg 1971 karácsonyán is?
    -- Ennek utána kellene néznem, de... könnyen elképzelhetõ -- felelte
Jeanneau úr homlokát ráncolva.
    -- Küldött onnan képeslapot haza?
    -- Furcsa kérdés... nem, nem szoktam képeslapokat küldeni.
    Martine elõvette a kis üdvözlõkártyát, ami tizenhárom évig pihent kétrét
hajtva egy gombolyag mélyén. Franèoise három napja préselte vastag könyvek
között, hogy kisimuljon. Monsieur Jeanneau elvette, csodálkozva nézte, aztán
elmosolyodott.
    -- Igen, csakugyan... az én írásom. Nagyon régi történet. Hogy került
önökhöz?
    -- A címzettõl... -- mondta Jean-Pierre -- jobban mondva, a címzett
hagyatékából.
    -- Tehát meghalt?
    -- Három hónapja autóbaleset érte. Emlékszik rá?
    -- Emlékszem. Régen volt ugyan, nagyon régen, de az ember nem felejti el,
akit egyszer szeretett... bocsássanak meg, elgondolkodtam. Önök bizonyára
nem Jeanne Vaudrois miatt jöttek.
    Jean-Pierre gondolkodott egy cseppet, s úgy döntött, elõször tisztázza a
jelenlegi családi állapotát, mielõtt elõáll az új családtaggal.
    -- Monsieur Jeanneau, nõs ember ön?
    -- Elváltam.
    -- Gyerek?
    -- Két felnõtt lányom van.
    Pár év és felnõ a harmadik is, gondolta Gaston, milyen egyszerû lenne
ezt mondani. Ugyancsak meghökkenne, annyi szent.
    -- Ön ugye közeli kapcsolatban volt Jeanne Vaudrois-val?
    -- Eszerint mégis miatta jöttek? Igen, közeli kapcsolatban, de hát
nyilván ezt is tudják, ahogy eddig is mindent.
    -- Valóban.
    -- De valamit mégsem tudnak, és azért jöttek ide, hogy megkérdezzék.
    -- Logikusan következtet, monsieur Jeanneau, de mégis téved. Nem kérdezni
jöttünk, hanem ismerkedni.
    -- ?
    -- A bemutatkozásból nem derült ki, de mindhárman közel álltunk
Jeanne-hoz. A feleségem gyerekkori barátnõje volt, Moreau úr pedig a
féltestvére.
    -- Á, értem. No de ez még nem ok...
    Jean-Pierre türelmet kérõn felemelte az ujját. -- De még inkább
szeretnénk valaki mást bemutatni. A lányát, monsieur Jeanneau.

    -- Mi tarthat ennyi ideig? -- toporgott Franèoise idegesen.
    -- Tényleg -- mondta Nat komoly hangon. -- Már közel negyvenhét hosszú,
végeérhetetlen másodperc telt el, amióta bementek.
    -- Van az öt perc is -- mondta Sophie.
    -- Hogyne, négy perc se kell hozzá, és annyi lesz.
    Sophie nekidõlt a kapunak és az eget nézte. Ebben a pillanatban teljesen
értelmetlennek tûnt neki az egész kutatás, hogy most itt vannak, hogy
elszökött hazulról, minden. Minek csinálta? Lehet, hogy az a pasas odabent
az apja, lehet, hogy megint tévedtek. De így is, úgy is kiadja az útjukat,
ha tudta volna, miért jönnek, be se engedte volna õket. Nem kell õ ide.
Dupeyronéknak se kell, nem is érdekli õket. De ez nem baj, vannak, akiknek
igenis kell. Nat és Franèois átutazott a fél országon, hogy ide eljöjjön
vele, Nat már három szabadnapot vett ki a baleset és most az utazás miatt,
Franèois meg egy hete nem foglalkozik a saját ügyeivel. Gaston bácsi meg az
ország másik felén autózott végig, egyfolytában érte aggódik, amióta csak
eltûnt. Franèoise feltúrta a ház õsöreg limlomait, egyfolytában a fejét töri
egy hete, hogy neki segítsen. És õ is eljött Párizsba, az egész napját úton
tölti, pedig odaadhatta volna a címet Gaston bácsinak is, de igenis eljött,
mert hiányzik neki. És Martine-éknak is, akik égen-földön keresték
mindenütt, és kérvényt adtak be a hivatalban, hogy ezentúl velük lehessen.
Az ember nem kérvényezi, hogy olyasvalakivel lakhasson együtt, akit nem
szeret, aki nem kell neki. Õ kell Martine-nak, és Jean-Pierre-nek is. Mikor
múlt hét végén ott járt, õk már régesrég beadták a kérvényt, csak nem merték
megmondani, de végig úgy néztek rá, mint leendõ gyerekükre, csak õ nem vette
észre.
    Martine, Jean-Pierre, Franèoise, Gaston, Nat, Franèois. Hat ember, akik
szeretik, akiknek kell. Õk is kellenek neki. Hetediknek hozzáveheti még
Macskát, el fogja hozni a nénitõl, amint lehet. Minek akkor neki még több
ember? Dupeyronékra sincsen szüksége, pedig õket eszmélése óta ismeri. Minek
akkor ez a vadidegen pasas?
    Otthagyta a kaput és lassan, nyugodt léptekkel elindult az utcán.
    Egyszer csak valami erõ megragadta és visszafordította. Csodálkozva
nézett fel, s Nat arcát látta fölé hajolni, két keze erõsen markolta a
vállát.
    -- Meglógnál, kispofám? Nyavalyát. Itt maradsz szépen. Egy hete kajtatjuk
derék õsödet, hát annyit csak megérdemlünk, hogy ha már megvan,
megsasolhassuk.
    Vállat vont. -- Tegyetek, amit akartok. Engem nem érdekel.
    -- Berezeltél, mi? Ha te elmész, nekünk is menni kell utánad, különben
száz méteren belül bajod esik. -- Hát ebben volt valami, el kellett ismernie.
-- Maradj nyugton és ne játssz Humphrey Bogartot, nem áll jól neked.
+ - Jokivansagok (mind) VÁLASZ  Feladó: (cikkei)
Kedves Otthonkasok!

A _Szeretet_ Unnepe elott virtualis uton kivanunk sok-sok szepet ezen
a cimen:

http://w3.swi.hu/estee/karacsony.html

Szeretettel: Estee es Benci

Estee honlap: http://w3.swi.hu/estee
Bence honlap: http://w3.swi.hu/bencus
+ - Re: Afrikai beszamolo (mind) VÁLASZ  Feladó: (cikkei)
 wrote:
> 
> Persze, hogy nagyon erdekesek ezek az irasok. Nagy Pe'ter par evvel
> ezelott szemelyesen szamolt be nekunk az afrikai kalandjairol. Azt a
> modszert nem helyeseltem, hogy valaki krealt maganak egy ujabb email
> cimet nevtelenul a freemailen es most Nagy Pe'ter irasait konzervkent
> szolgalta fel. En egyebkent szivesen olvasom most ujra, bar az eredeti
> irasokat is megtartottam.

Nem tudom miert kell minden bokor mogott ellenseget latni...

> Nem a bekuldo irta, hogy gyengebb idegzetueknek PageDown, hanem
> az eredeti szerzo. A bekuldo csak szeretett volna reszesulni a
> tapsviharbol, ami jart volna a sorozat vegen.

Ez nekem eleg rosszindulatu feltetelezesnek tunik...
nem lehet, hogy most olvasgatja a HixCD-t (amire nekem is
faj egyre jobban a fogam), es ezeket az erdekes irasokat
szerette volna olyanokkal is megosztani (pl. en es meg joparan
a listan, ahogy olvastam), akik anno nem reszesultek benne?
(Ezt egyebkent - szerintem tovabbra is - nagyon jol teszi)

Krisztian

Ui: es egy kis flamegerjesztes: szerintem ket csoport
irja az Otthont. Egyik orul a masiknak, elmeseli a kirandulasat,
gyermeke legujabb 'kunsztjait', tanacsot ker stb., a masik
pedig azt elvezi, hogy a masikba belekothet. Erre az utoiratra 
irando valaszokra csak akkor reagalok, ha MAGANban erkeznek.

AGYKONTROLL ALLAT AUTO AZSIA BUDAPEST CODER DOSZ FELVIDEK FILM FILOZOFIA FORUM GURU HANG HIPHOP HIRDETES HIRMONDO HIXDVD HUDOM HUNGARY JATEK KEP KONYHA KONYV KORNYESZ KUKKER KULTURA LINUX MAGELLAN MAHAL MOBIL MOKA MOZAIK NARANCS NARANCS1 NY NYELV OTTHON OTTHONKA PARA RANDI REJTVENY SCM SPORT SZABAD SZALON TANC TIPP TUDOMANY UK UTAZAS UTLEVEL VITA WEBMESTER WINDOWS