Sziasztok!
Koszi a valaszokat,és tenyleg ne haragudjatok, hogy a
problemaimmal farasztalak benneteket, de ez most nekem
nagyon nehez.
Eloszor is Nissifer, koszonom a tényleg nagyon kedves
válaszodat és olyan jó lenne, ha tényleg igazad lenne
és visszajönne végül.Nem, azt hiszem nem zúditanék rá
se keseruseget se banatot, mert akkor tenyleg nagyon
boldog lennek,csak van tobb olyan dolog, ami szamomra
felfoghatatlan. Tudom, hogy a ferfi es a noi agy
mashogy mukodik, de akkor is.
Az ertheto és elfogadom, hogy olyan lelkiallapotban
van, hogy sajat magara kell koncentralnia, csak azt
nem, hogy miert jo neki, ha eltaszitja magatol azt,
aki ot igazan szereti. Nem lenne-e neki jobb, hogy
amig tavol van addig is tudna, hogy nemcsak a szulei
es a kisfia varja vissza, hanem en is?
Az a felelmetes, hogy most szinte szorol szora az
ismetlodik meg velunk, mint annak idejen a gyerekem
apukajaval.
És akkor pont Ashley volt az, aki azt mondta, hogy ez
csak a kiveteles stressz miatt van, tulajdonkeppen a
volegenyem szeret engem es amikor hazajon, akkor
minden rendben lesz és ujra egyutt leszunk. Na, és ez
az, ami sosem tortent meg.Annyira nem, hogy amikor
megszuletett a gyerekunk, meg arra sem reagalt. Es
azota sem volt ra kivancsi.
Viszont a ket fiu annyira mas. Az ex-volegenyemrol,
amellett, hogy persze szerettem, tudtam, hogy nem a
megbizhatosag peldakepe es valahol volt bennem
bizonytalansag is, hogy lehet, hogy megsem az a
legjobb nekem, hogy mi osszehazasodunk, mert ha nem
tud megvaltozni, akkor sajnos ugyis valas lesz belole.
Es azt is tudtam, hogy ha o elment fogok helyette
kapni egy jobbat. És kaptam is. Ez a valaki Ashley.
Csak most ugye ot is elvesztettem. Es nem tudom, hogy
miert.Amig egyutt voltunk szinte minden nap
beszeltunk, de ha megsem, akkor termeszetesen jottek
mentek az sms-ek. Most meg hirtelen csak annyit
mondott, hogy o nem akar kapcsolatot. Meg azt hogy mar
tul keso, hogy most telefonalgatok neki. Es hogy neki
nincs mit mondania. Egyszeruen hihetetlen.Es nem
ertem, hogy mire gondolt.
Meg, hogy eltavolodtunk egymastol és sajnalja, hogy
igy lett vege, pedig igazan kedvelt.
Kozben par nappal azelott meg epp arrol beszeltunk,
hogy amíg Irakban van, addig majd tud gondolkodni es
ha ezt együtt atveszeljuk, akkor kesobb mar semmi nem
allhat az utunkba es akkor majd együtt leszunk stb.
Bar neha olyat is mondott, hogy amig aktivan katona
(ez meg 5 ev) addig o nem igazan akar csaladot, de
aztan majd igen. Mondjuk asszem ez a valtozat kevesbe
tetszett, de ha tenyleg igy van, elkepzelheto, hogy
akkor is talaltunk volna megoldast.
Aztan itt van a masik dolog, ami erthetetlen.
Allitolag, amikor megszuntette velem a kommunikaciot,
azaz a mult hetvegen, a nagy bulizas es kocsmazas
kozepette megismerkedett egy lannyal es most
beleszerelmesedett.
Mondjuk ez az, amit nem igazan hittem el, mert ha en
tenyleg olyan fontos voltam neki, mint ahogy o azt
allitotta, akkor 48 ora alatt mindent torolni
szerintem elkepzelhetetlen. Viszont az a helyzet, hogy
amikor ez a dolog tortent, nekem akkor szombat ejjel
volt egy amolyan nöi megerzesem, hogy masik növel van.
Es ugye 2 nap mulva 1 perces beszelgetesben be is
ismerte.
És ugyan nem tudom, de neha van olyan képzetem, hogy
azóta is minden szabadiejeben ezzel a lannyal van.
És valojaban nem gondolom, hogy ez a lany majd
megvarja ot meg majd annyit gondol ra, mint en, de
sajnos mi van ha megis komolyabbra fordul kozottuk?
Sajnos volt mar ilyenre pelda az ismeretsegi koromben,
hogy a szakitas utani csak futonak indulo kapcsolat
hazassaggal vegzodott.
Amikor vegre kicsit megnyugszom és par percre sikerul
masra gondolnom, akkor meg a gyerekem jon elo az
Ashley fenykepeivel es mondogatja, hogy Ashley szereti
anyat, meg minden mondataba belefuzi a nevet. illetve
"telefonon beszel" vele. Es ilyenkor megint teljesen
osszeomlok.
Én nem tudom, remelem, hogy nemcsak bebeszelem
magamnak, hanem tenyleg igy is van, de eddig meg egyik
kapcsolatomban sem ereztem ugy, mint most, hogy o az
akivel el tudnam kepzelni az eletemet. És o az, akire
szuksegem van. Persze vannak koztunk kulonbsegek, de
az azt hiszem annak tulajdonithato, hogy mas hatterrel
rendelkezunk, mas kornyezetben szocializalodtunk, de
azt hiszem hogy ennyi kell és egy igazi kapcsolatban
ezek athidalhatok.
Eddig akarkivel, akarmilyen boldog voltam, vagy annak
hittem magam, tudtam, hogy nem akarok se hazassagot,
se gyereket se semmit. De most ennek a fiunak asszem
igent mondtam volna, ha megkerdezi és bar mind a
kettonknek van sajat gyereke, azert azt hiszem
belementem volna a kozos gyerekbe is. Sot
orommel,hiszen tudta, hogy szeretnek gyereket. Ezt még
egyszer tavaly kerdezte õ, nem az en otletem volt.
Itt mondjatok, hogy ha tenyleg ez a legjobb mind a
kettonknek akkor ugyis együtt leszunk ujra. Nem
vegeztem meg tanfolyamot, (ha igaz ma megyek a
jegyert)nem igazan ertem, hogy miert mondjatok, de
masok akik szinten elvegeztek, sot aktivan hasznaljak
is a modszert, ok is hasonlokat mondtak.
Persze ebbol egyenesen következik, hogy még ha neha
sikerul is elhinnem, hogy fontos vagyok neki és ujra
egyutt leszunk, akkor rogton elojon az, hogy sajnos
mas vegkimenetel is lehetseges.
Ezt kene valahogy a tudatalattimbol kiölni, hogy meg
csak veletlenul se tudjak ilyenre gondolni. És csak a
pozitiv gondolatok maradjanak, de felek, hogy akkor
meg nagyobbat csalodnek. Vagy nem is tudom.
Probaltam vegigvenni azokat a lehetosegeket is, hogy
talan mi megsem vagyunk egymasnak teremtve de vajon
miert? Miert jó az nekem? Es igazabol nem tudok mire
gondolni. Egy elkepzelheto indokom volt, de valojaban
azt sem tudom igazi oknak elfogadni.
Tudjatok mi a furcsa az egeszben? Amiert most erre a
novemberi tanfolyamra szeretnek menni, abban lenyeges
szerepet jatszott az is, hogy ugy gondoltam, ha most
elvegzem ezt a tanfolyamot, akkor azert majd a
gondolataimmal tudom tamogatni Ashleyt amig tavol van.
Erre mi tortent, mire elvegeznem, o mar nincs velem.
Ennek is igy kellett szerintetek tortennie?
A masik dolog, eddig nemcsak a parkapcsolatokban, de
az élet mas területein is, ha valami kellemetlen dolog
tortent velem, tudtam, hogy annak meg van az oka, es
annak kellett tortennie ahhoz, hogy most ez meg ez
legyen.De ezt nem utolag tudtam, hanem akkor tudtam,
hogy ez kár ugyan, de ahogy a mondás tartja, sosincs
olyan kár, amiben haszon ne legyen.
Most viszont nem igy erzem.És nem igazan tudom
elfogadni ezt a helyzetet.
Ahogy olvastam ezt a Szimonov idezetet, tudjatok mi
jutott eszembe? Hogy kislanykoromban, mikor ezek a
hõsies szovjet II. világhaborús filmek voltak a
divatosak, én mindig arra gondoltam, hogy mi lenne, ha
én lennék az a lany, akinek a baratja elmegy a
frontra? És most nem ez van? Azzal a különbseggel,hogy
hivatalosan mar nem a párom.
Annyira jó olvasni, amikor megpróbaltok egy kis lelket
önteni belem, de néha tenyleg elojonnek a ketsegeim
is. És tudom, hogy ez nem jó. Mert mi van ha megsem
olyan ertekes a kapcsolatunk, csak en kepzeltem annak,
vagy mi van ha elijesztettem valamivel, amirol én nem
tudok, vagy megsertettem, csak o nem szolt.
És en nem manipulalni akarom õt, csak azt gondoltam,
hogy hatha tudok neki segíteni, hogy az uzenetekkel
(mármint ha a tanfolyamon meg tudom tanulni ezeket a
dolgokat) tudom benne erositeni az erzest, hogy igenis
ö fontos nekem, meg gondolok ra és hogy õ is nyugodtan
bizhat bennem.És, hogy mind a kettõnknek jó lesz mikor
visszajön és akkor együtt lehetünk.
Hát golyóálló aurát sem tudok neki még kesziteni, de
az az erdekes, hogy eddig sosem gondoltam arra, hogy
bármi baja is tortenhetne és hogy emiatt egy percig is
aggódnom kellene. Teljesen termszetesnek tartottam,
hogy épségben visszajön. És hogy amikor csak
lehetõsége van, emailt küld majd azonnal, vagy a heti
10 vagy 20 perc telefonbeszelgetesbol, amire
lehetosege van, majd biztos neha engem is hiv nemcsak
a szuleit és a kisfiát. Ezt teljesen hittem, hogy így
lesz.
Szóval mondhatni nem aggodtam. És ha valaki azt mondta
volna, hogy ez mashogy lesz, nem hittem volna el.
Most nem tudom mi van. Néha pozitiv gondolatok jönnek
elõ, de azért sajnos a ketsegek is ott vannak, és
tudom, hogy ezek legátolják a pozitív gondolatokat,
csak nem tudom, mit csináljak ellene.
Ráadásul egyikõtök azt mondja, hogy ne szóljak hozzá
semmilyen formában, se valós levélben, smsben,
emailben, se gondolati üzenetben (bár valamelyik nap
egy sms-ben még annyit válaszolt a kérdésemre, hogy
igen, azért kapcsolatban maradhatunk), mig másikótok
azt mondja, hogy küldjek neki üzeneteket gondolatban.
Mivel még nem voltam tanfolyamon, nem tudom melyik
lenne a helyes. És arra meg pláne nem tudom, hogy
képes leszek, e hogy hozzátegyem, hogy úgy lesz, ahogy
mind a kettõnknek a legjobb.
Szóval nehez.
És azért továbbra is kérlek benneteket, hogy ha lehet,
akkor ne feledkezzetek meg rólunk, és azért
próbáljatok mind a kettõnknek pozitív gondolatokat meg
energiákat küldeni, ha erre van mód.
És tényleg ne haragudjatok, hogy ilyen borzalmasan
hosszú levelet írtam, de ezeket így el kell mondanom.
Kinga
|
