2000. junius 24.

Micsoda unnepnap. Inti Raymi, a Nap Unnepe, az inkak osi fesztivalja.
El sem hiszem, hogy lattam. Meg a repulon olvasgattam a KLM Inflight
magazin-jat, amikor is megakadt a szemem nehany csodalatos foton,
ami a tavalyi Inti Raymi unnepen keszult. Csak egy egesz kicsit tudtam
rola, igy vegigolvastam a cikket es nagyokat sohajtoztam, milyen mazlista
is lehet az az ember, aki egy ilyet meglat, hiszen a rioi fesztival utan ez
a
kontinens 2. legnagyobb unnepe. A fesztivalt Wiracocha napisten
tiszteletere rendezik, minden ev junius 24-en. Bar a teli napfordulo
tudomanyosan junius 21-en van, az inkak fopapja junius 24-et jelolte meg a
nap uj evenek, mivel szerintuk a nap junius 21-et kovetoen meg par napig
egy helyben all es csak 24-en emelkedik magasabbra. Minden evben
ketszazezer ember ozonlik Cuzcoba ezen a napon. Meg ha pont aznap ott
is jar az ember, oriasi szerencse kell, hogy lasson is valamit ekkora
tomegben. Soforjeink evek ota rojak Peru utjait oda-vissza, de meg soha
nem fogtak ki, hogy a csoport epp Cuzcoban toltse ezt a napot. Nalunk is
csak a veletlen muve volt, hogy epp ma epp itt vagyunk. Kora reggel
Nancyvel degeszre tomtuk a hasunkat egy "all you can eat" etteremben,
hogy evesre ne legyen gond egy darabig. Aztan ki a foterre, a Plaza the
Armas-ra, ahol mar gyulekezett a tomeg. Osszebaratkoztam egy rendorrel,
es megkerdeztem, melyik a legjobb pozicio a teren egy fotosnak.
Megmutatta, pontosan hova alljak, es en kemenyen lecovekeltem. Hosszu
varakozas utan vegre felharsant a zene es a ter kapujan elkezdtek
bemasirozni a szineszek. Csodalatos, szines ruhakban, osi zenere, szep
unnepelyesen. Csak nyeldekeltem a meghatottsagtol. Lassu,
meltosagteljes lepesekkel lassan megtoltottek a ter kozepet, majd
behoztak a kiralyt is, aki kecsua nyelven koszontotte a nepet. A szovegbol
ugyan egy kukkot sem ertettunk, de a dobolas, tancolas, zeneles megtette
a hatasat, es csak alltunk megbabonazva. A rovid beszed utan a kiraly es
kiserete kivonult a terrol, es igen, epp az orrom elott, aldottam is a
rendorbaratomat. Nagy stressz volt egyszerre nyelni a konnyeimet es
kattogtatni a fenykepezogepet, de sikerult elloni vagy ket tekercs filmet.
Az
otszaz szinesz kis buszokba szallva felvonult Saqsaywamanba, mi meg
rohantunk utanuk. Hozzank csapodott tulsulyos amerikai utitarsunk, Erin
is, aki 10 perc utan feladta a hegymenetet, es kozolte, o inkabb nem megy
sehova. Nem volt szivem otthagyni, nekialltunk hat stoppolni, bar teljesen
remenytelen volt, mert minden auto dugig tomve araszolt a hegytetore. De
megtortent a csoda, megallt egy auto, es Erin ugyan mar csak a
csomagtartoban fert el, de felfurikaztak minket a delutani unnepseg
szinhelyere. Itt a burzsuj gringo turistak a szinpad koruli szekeken ulve
35

dollarert nezhettek vegig a tobboras szertartast, de mi a tomegben
elvegyulve a hegyoldalrol is eleg jol lattunk. Talan igy meg szebb is volt
-

totalkepek, ahogy a harom szinten allo falakon sorban alltak a katonak,
ahogy bevonult a tomeg a hegyoldalrol a kis terre, es ameddig a szem
ellatott, mindenhol szivarvanyszinu zaszlok lobogtak. Ragyogott a nap, el
is

mult egybol minden bajom. Gyonyoru volt a szertartas, bar azt a reszt nem
nagyon szerettem, amikor osi szokas szerint felaldoztak egy lamat.
Szegenynek elve kiteptek a szivet es korbemutogattak a tomegnek. Este
aztan a szalloban megjelent egy helyi turaceg, a United Mice (Egyesult
Egerek) embere, aki majd a gyalogturan vezet minket. Angol vezetoink
szerint mar sok cuzcoi turaceget kiprobaltak, de ez messze a legjobb. Es
akit kifogtunk vezetonek, Efrain, csodalatos ember. No, majd meglatjuk.
Kaptunk kettesevel egy-egy vizhatlan zsakot, abba kell ejjel
belevarazsolnunk minden szemelyes holmit halozsakostol egyutt 4 napra,
nem lesz konnyu. Lesz, ami lesz, nekivagok. Holnap reggel irany a Machu
Picchu!

2000. junius 25.

Fel otkor ebreszto es egy idore az utolso zuhanyozas. Kis buszba ultunk,
hogy elerjuk a tura kiindulopontjat. Az Urubamba folyo menten, kis hegyi
utakon kanyarogtunk. Efrain az inka tortenelemrol meselt, es feltette Paul
Simon "El Condor Pasa" cimu notajat, mely errol a videkrol szarmazik.
Ezzel a remek hangulatteremto huzasaval rogton begyujtotte nalam az elso
pirospontot. Ketoras buszozas utan megerkeztunk Ollantaytamboba, ahol
mindenekelott megneztuk az inka romvarost. Ez az oriasi romterulet
elsosorban erod volt, itt arattak az inkak keves gyozelmeik egyiket a
spanyolok felett. Efrain a kozeli hegyre mutatott, onnan cipeltek az
epitkezeshez az inkak a koveket. Meselte, hogy evekig ugy magyarazta
mindezt, hogy maga is alig hitt benne. Egy szep hetvegen aztan egy
baratjaval megmasztak a hegyet, es valoban talaltak ott orias koveket. Meg
is mutatta a kepeket, tenyleg hihetetlen meretu kodarabok mellett volt
lefotozva. A mai varos ugyanott van, ahol az inka urbanus kozpont volt. Itt
eredeti osi inka utcakon jarhattunk, ahol a mai napig remekul mukodnek a
regi vizvezetok. Ez az egyetlen hely Peruban, ahol a mai emberek osi inka
epuletekben laknak. Bar azota a legtobb hazba bevezettek a vezetekes
vizet es a villanyt, a varosnak hamisithatatlan osi inka hangulata van.
Bekeredzkedtunk egy otthonba, helyes kis tengerimalacok rohangaltak a
"nappali" kozepen levo tuzhely korul. Aztan boseges reggeli, kozben
bevasaroltunk hegymaszo botokat a falubeli gyerekektol. Efrain egy inka
kutnal meglocsolt mindannyiunkat, hogy szerencses legyen az utunk.
Ujabb kis buszozas utan vegre elertuk a hidat, ahol a gyalogtura indult.
Csoportkepek tomkelege keszult, igazan hatekonyan - letettuk a 20
kamerat egy kore, bealltunk egy kupacba, es az arra jaro turistak
mindegyike felkapott egy-egy gepet es keszitett egy fotot. Es vegre
ratertunk az inka osvenyre. Ez a teljes birodalmat atszelo utrendszer
(Camino del Inca) rendkivul fontos volt az inka birodalom
szervezettsegeben. Fenykoraban az inka birodalom Quitotol (Ecuador)
Santiagoig (Chile) huzodott, es az informacio hirnokok utjan terjedt. Az
inka
futok 3 nap alatt jutattak el egy hirt Limabol Cuscoba, mig ugyanez a
spanyol lovasoknak ket hetbe tellett. Az inka utrendszer bizonyos reszei
meg mai is jarhatoak, mas reszeket leromboltak az inkak, hogy nehezitsek
a spanyol hoditok dolgat. Felelemmel vegyes izgalommal vartuk az utazas
kezdete ota ezt a pillanatot es most megkezdodott a hegymaszas. Ma
csak egy 3-4 oras bemelegito seta volt, de mar ez is elegge megviselte a
csapatot. Erin, az amerikai lany nem is birta, ot visszavittek a
kiindulopontra, majd onnan busszal Cuzcoba. O majd vonattal jon utanunk
a Machu Picchuhoz. A gyaloglas tehat kemeny, de a latvany bosegesen
karpotol minket. Minden fordulonal mas es mas a taj, nem lehet egy
pillanatra sem megunni. Kimerultseg ellen rengeteg csokit ettunk, kell az
energia. Az is eleg nehez, hogy percenkent valtozik a klima - a napon
nagyon meleg van, de arnyekban huvos, allandoan oltoztunk-vetkoztunk.
Utkozben volt ebed, terulj-terulj asztalka egy tisztas kozepen, szines
abrosszal, ahogy egy meseben. 20 fos csoportunkkal 20 hordar jon - fele a
szemelyes holmikat es a satorokat cipeli, a masik fele a
konyhafelszerelest, etelt, vizet, asztalokat, szekeket, etkezosatrat, stb.
Nekunk csak a szemelyes holmikat kell cipelni - vizet, napolajat,
szunyogirtot, nassolnivalot, ruhakat, napszemuveget, fenykepezogepet,
elemlampat, utikonyvet, stb. Eleg ez is. Vannak, akik mindent maguk
visznek, mert  szerintuk csak ugy az igazi egy tura, de ok aztan semmit
nem elveznek az egeszbol, olyan kimerulten vonszoljak magukat. A
hordarokban az az elkepeszto, hogy ok az egesz utat futva teszik meg. Mi
ugyanis szep nyugodtan elindulunk a reggeli utan, nekik meg el kell
mosogatni es ossze kell pakolni az edenyeket, leszedni a satrakat,
mindent osszecsomagolni, es ugy megelozni minket, hogy mire az
ebedhelyre erunk, ott mar a teritett asztalon gozologjon a leves. Delutan
ugyanez, azzal nehezitve, hogy mire a taborhelyre erunk, a satraink is
allnak mar. Nem semmi. Este vacsora, remek csirkeporkolt krumplipurevel,
citromfu-teaval. Efrain esti meset mondott egy fekete kopenyes szellemrol,
a poncho-man-rol, jot kuncogtunk, aztan alvas.