Kedves Attila!  

HIX NYELV #756, >:

>   Oké -- máshogy fogalmazok. Törekvésem az, hogy kodifikált formában
> ejtsem őket. Hogy ez a gyakorlatban mennyire sikerül, azt nem tudom. 

  Ez így sokkal korrektebb. Én viszont, miközben törekszem rá, tudom, 
hogy hol nem sikerül. De közben azt is világosan látom, hogy tkp. nincs 
más értelme ennek a törekvésnek, mint a nyájhoz tartozás megnyugtató 
érzése.


> > Emlékszem, hogy valamikor az írógépeken nem volt hosszú í, ú, ű.
>
>   Jómagam nem szűnök meg ezt a tényt hibáztatni a kialakult kiejtési
> káoszért (elnézést az alliterációért). 
[...]
>   Ez nekem eléggé furcsa volna, a szerb uszkve horvát nyelvre
> emlékeztetne, ahol tudtommal vannak hosszú magánhangzók, de hogy hol, az
> rejtély, mert az írás nem jelöli őket. 

  Mint a szerb-horvát példa mutatja, a hanghossz írásban való 
jelöletlensége ténylegesen nem befolyásolja a nyelvközösség ejtési 
szokásait. Ez utóbbit mélyebb nyelvi tendenciák mozgatják. Pl. a 
magyarban egy időben minden szóvégi magánhangzó hosszú volt. Aztán 
megindult rövidülésük: mára -- a toldalékokat leszámítva kevés 
kivétellel - teljesen megrövidült a szóvégi "á", "é" és "í" (de szó 
belsejében megmaradt, ezért van: "fa - fát", "kefe - kefét"), 
ugyanakkor az "ó" és "ő" még mindig kivétel nélkül* hosszú. A két 
csoport között ott van az "ú" és az "ű": ezek már megkezdték a szóvégi 
rövidülésüket. Ez a tendencia még azelőttről való, hogy feltalálták 
volna az írógépet: és a teljes klaviatúra sem tudta volna jobban 
feltartóztatni...

  [* Van azért kivétel: a "no" és "no-no" indulatszavak. De az 
indulatszavakban használunk olyan hangokat is, amelyek egyébként nem 
hazsnálatosak, pl. "hm" (zöngétlen m), "br" (pergetett ajakhang). Így 
az ebbe a csoportba tartozó szavak nem érnek a kivételi listán.]


> > SZVSZ a jelenlegi rendszer mesterkélt, gyakorlati jelentősége nincs,
> > csak arra jó, hogy elbizonytalanítsa azokat, akik írnak, és
> > voltaképpen támadás az egységesen írt köznyelv ellen. Ragaszkodni hozzá
> > nevetséges copf; sürgősen el kellene törölni! 
>
>  Ez nekem eléggé furcsa volna, a szerb uszkve horvát nyelvre
> emlékeztetne, ahol tudtommal vannak hosszú magánhangzók, de hogy hol, az
> rejtély, mert az írás nem jelöli őket. 

  Pedig van ebben valami: a szerbek és a horvátok a nyelvérzékükre 
támaszkodnak, és ők tudják, hogy hol kell hosszú mgh.-t ejteni, sőt azt 
is, hogy milyen hangsúllyal (náluk egy mgh.-t hatféleképpen lehet 
ejteni: 2 hanghossz * 3 hangsúly [nincs/emelkedő/ereszkedő]). 
  A jelöletlenség célzatos: egyik oka éppen az, hogy nagy a területi 
variáció: az "ob(j)ed"-nek írt szót így a sto-nyelvjárást (ez az 
irodalmi nyelv alapja) használók ejthetik [o_/b(j)ed]-nek, azaz rövid 
emelkedő hangsúllyal az "o"-n, és rövid hangsúlytalan "e"-vel, a csa-
nyelvjárásúak (pl. Dalmáciában) pedig ejthetik [obe_\d]-nek, azaz rövid 
hangsúlytalan "o"-val és rövid ereszkedő hangsúlyos "e"-vel.
  A helyesírás tehát összeköti a szerb-horvátul beszélőket, nem pedig 
elválasztja azáltal, hogy a többiek rovására az egyik nyelvjárás 
hangúlyviszonyait jelöli. (Ezáltal az ettől eltérő nyelvjárásúak 
stigmatizálása is csökkenthető.)


> > Egy másik a "ch" betűkapcsolat megtartása a "almanach", "technika"
> > stb. szavakban, holott ezeket úgy ejtjük, mint a "h"-t a "sah", 
ill.
> > "ihlet" szavakban
>
>  Az én kiejtésemben az almanach és a sah egyformán [x] ejtésű, viszont a
> technika és az ihlet ejtése nálam [ç]. 

  Én is ezt írtam (ha a konkrét hangokat nem is említettem): azt 
jelenti az "ill.", hogy a párok első, illetve második tagjai illenek 
össze kiejtés szerint. A dolog merituma az, hogy a magyar /h/ fonéma 
ejtése [h, h\, x, ç], miközben ehhez min. két betű: <h>, ill. <ch> 
tartozik, melyek írásmódja így nem felel meg a hangjelölés elvének.


> > (Gondban is vagyok általában a röviddel írandó "áru"-val :))
>   Hiszen ha csak Te lennél gondban... a fél ország ezzel küzd. Márpedig
> az áru = "termék" és az árú = "valamilyen árral ellátott" akkor is két
> fogalom, értelmes ötlet lenne továbbra is kétféleképpen írni őket. Ha
> eltöröljük a hosszú fnyámghok írásos megkülönböztetését, akkor
> homonimákat hozunk létre, amik korábban nem léteztek. 

  Már pedig az én kiejtésemben ezek homonímek, ui. én a 'valamilyen 
árral ellátotott' jelentésű szót is rövid [u]-val ejtem. Mint írtam, ez 
egy régi tendencia, amely már ilyen eredményt hozott, mielőtt 
megállapították volna a két szó helyesírását. Tehát a homoníma létezett 
korábban is (legalábbis a nyelvterület számmotevő részén). 

  És az, hogy semmiben nem zavarna, ha ugyanúgy kellene írni e két 
szót, jól mutatja, hogy más ilyen pároknál a distinkciót nem 
alkalmazzuk, vö. 
"derűre ha jön _ború_", ill. "a veres _ború_ szőlőt vérrel öntözi most 
az 
Úr", de még ugyilyen az "ágyú", "gyepű" stb.

Tamás, köszönöm vizsgálódásodat. Egyfelől alátámasztottad azon
meggyőződésemet, hogy fogyatékos nem egyenlő megváltozott
munkaképességű -- másrészt kiderült, hogy a helyzet még ennél is
rosszabb, mert amikor érdekvédelmi szervezeteink megváltozott
munkaképességűekről szónokolnak, akkor egy alig körülhatárolt,
bizonytalanul megjelölt embercsoportot próbálnak képviselni.

> Tehát eszerint általában véve az a megváltozott munkaképességű,
> akinek az OOSZI-ból papírja van arról, hogy a munkaképesség-
> változásának mértéke nagyobb, mint 0%.

  Az a gyanúm, hogy a gyesen levő anyának nincsen ilyen papírja,
márpedig őt is bele szokták érteni a megváltozott munkaképességűek
csoportjába.

Láng Attila D., író (http://lattilad.org)
>Spammindzson – útmutató a koreai spam elleni védekezéshez
TRAUBI = Szensavas uborka.