Kedves Ferenc!

hix.nyelv #278, >:
> De a semlegesnem ott is eltunt, ahol nem volt kelta szubsztratum, igy
> egesz Italiaban.

Óvakodnék a folyamatot teljes egészében a keltákkal magyarázni, de mivel már 
részletkérdéseken vitatkozunk, szerintem nem hagyhatók figyelmen kívül az 
alábbiak: 

Észak-Olaszországban éltek kelták már a birodalmi idők előtt. A Rubicontól 
északra az Alpokig terjedő részt i.e. 3-2. sz. határán hódították meg a 
rómaiak, és nevezték el kelta lakóiról Galliának (majd később az Alpok mögött 
másik Gallia meghódításakor Gallia Cisalpinának, ill. Galia Togatának). 
Magának Milánónak a régi Mediolanum neve is kelta etimológiájú: 'a síkság 
közepén fekvő (vidék)' ill. 'középső síkság' (FNESz). 

[Megjegyzés: A kelta "Alpokon túli Gallia" i.sz. 48-ban megkapta a 'ius 
honorum'-ot, vi. lakói ettől lehettek római tisztségviselők: és lettek is. A 
birodalom hanyatlásával a periférák erős nyelvi hatása figyelhető meg Rómában 
is, és a legközelibb, legközvetlenebb hatást a kelta provinciák tették.]

Kiss Sándor a Világ nyelveiben így ír: "Történeti szempontból az olasz nyelv 
az Itáliában, valamint a római kori Gallia Cisalpinában kialakult latin 
nyelvváltozatok folytatása, északon egészében újítóbb, délen egészében 
konzervatívabb jelleggel". 

A fent említett újítások mennyisége korrelál a gall területtől való 
távolsággal, olya annyira, hogy a La Spezia - Rimini vonaltól délre lévő 
nyelvjárások Bartoli szerint nem az észak-olasszal, hanem a román-dalmáttal 
alkotnának nyelvi egységet appenini-balkáni zóna néven. 

Az olasz irodalmi nyelvben a fentieknek megfelelően megtaláljuk a románban 
élő semleges nem megfelelőjének maradványait, vö. l. "ovum" > o. "uovo" 
'tojás' - "uova" 'tojások" nem "*uovi", l. "bracchium" > o. "braccio" 'kar' - 
"braccia" 'karok' nem "*bracci", l. "murus"(!) > o. "muro" 'fal' - "mura" a 
"muri" mellett. 

Ez utóbbinál két folyamat is megfigyelhető: (1) Nemcsak, hogy kimutatható az 
olaszban a semleges nem jelenléte, hanem még terjedni is tudott, így az 
eredetileg hímnemű "murus" is hasonult. (2) Ez a paradigma utólag olvadt be a 
hímnemű főnevek közé, és ez a folyamat ma is tart (vö. "mura" > "muri").

Hangtanilag az is belátható, hogy a fentiek közül legalább az egyik, a 
"braccio" délről származott át az erős északi befolyás alatt álló toscanai 
dialektusokon alapuló irodalmi nyelvbe, ottani formájának "*braggio"-nak 
kellene lennie (vö. é-o. "stada" ~ d-o. "strata"). 

Ez utóbbi változást, vi. a magánhangzóközi zöngésedést is Bertoli óta a kelta 
szubsztrátumhoz szokás kötni. És ezt megtaláljuk mindenütt, ahol csak két nem 
van: l. "amicus" 'barát' > p., sp. "amigo", fr. "ami", rr. "amei" - o. 
"amico", r. "amic". (A franciában és a rétorománban a másodéles szavakban a 
zöngés mássalhangzó el is tűnt.) Itt az olasz ugyan nem mutat zöngésedést, de 
ahogy a mondás tartja: az olasz nyelv "lingua toscana in bocca romana" 
'toscanai nyelv római ajakon', azaz észak-olasz nyelv közép-olasz kiejtéssel 
[vi. az olasz is egy keveréknyelv :-))]. Ennek megfelelően az észak-olasz 
területen "digo" 'mondok' van "dico" helyett, "nevode" (sőt milánói "neot") 
'unokaöccs' van "nipote" helyett stb., sőt az irodalmi nyelvben is "lago" 
'tó' (< l. "lacus"), "piegare" '(meg)hajlít, (meg)hajt' (< l. "plicare") stb. 
szerepel. Vagyis ez a hatás is megvan az olaszban, csupán az izoglosszája 
északibb, mint a kétneműségnek.

A fentiek alapján megállapítható, hogy az olasz irodalmi nyelv hangtana közép-
olasz jellegű, de nyelvtanát tekintve a kelta hatásokat sem nélkülöző északi 
két nemű dialektusokra épít, befogadva egyes délebbről származó 
háromneműségre utaló elemeket. (Miközben a délebbi nyelvjárások nagyobb 
mértékben erodálódva közeledtek nyelvtanilag a normatív északhoz.)