Kedves Lista!

Széles körben ismert az a hipnózisos kisérlet, mikor a hipnotizált
személy karját megérintik egy ceruzával, miközben azt mondják neki,
hogy az egy izzó fémrúd, és az érintés helyén égési sebek jelennek
meg. Az elme megteremtette a szándékosan téves információra a
"helyes" választ.

Szerintünk egy "éber" személy böre nem reagálna ily módon. Egy
"éber" személy elméje analizál, következtet, összehasonlít stb. és
bármi is a végeredmény, az lesz számára a valóság. A hipnotizált
személynél is ugyanez a helyzet, csak nála a saját elméje helyett a
hipnotizör mondta meg, sugallta, hogy "mi a valóság".

Általában úgy gondoljuk, hogy amikor ébren vagyunk, akkor ez a
ceruzás-égési story már nem tud müködni, éppen azért,
mert ugye "ébren vagyunk"!

Ébrenlét is egy relatív fogalom. Ébren vagyunk, de mihez képest? Egy
hipnotizált, passzív elméhez viszonyítva nagyon is ébren vagyunk,
viszont egy tökéletesen tudatos, megvilágosodott elme mellett egyesek
szerint nem vagyunk mások mint alvó-álmodó-zombik. Gourdjieff
tapintatosabban fogalmazott, ö az "ébren álmodók" fogalmát használta.
(Ezért is szimpatikusabb nekem ez az ember :))

Szóval "éberebbek" vagyunk mint egy hipnotizált személy, de még nem
vagyunk annyira ébren mint egy megvilágosult elme.
Ezzel analog, nem vagyunk annyira könnyen befolyásolhatók
mint egy hipnotizált személy, de távolról sem vagyunk szabadok mint
a megvilágosodottak.

Visszatérve az "átok-rontás" témához. Amire az elme, (a fennti példa
módjára) egyszer rásüti a pecsétjét, elhiszi róla pl. azt, hogy
"izzó", vagy azt hogy "átok", attól kezdve azt végig úgy fogja
kezelni, és úgy is fog reagálni  rá, mintha az ténylegesen egy izzó
fémdarab, vagy valós "átok" lenne.

Mit tud, mire képes egy ilyen "fantom-átok"? Csakis azt, (ez fontos!)
csakis azt amit az elme az átokról tudni vél. Ha például "úgy tudja",
hogy csuklik töle az ember, akkor csuklani fog, ha azt, hogy elmegy az
étvágya, akkor elmegy az étvágya, ha esetleg elhitte azt a badarságot,
hogy meddö lesz töle a nö, akkor az elme elintézi azt is.

Ezzel ismét csak oda lyukadtam ki, hogy az amit az emberek úgy
általában átoknak, vagy rontásnak hisznek, az aligha lehet az.

Szeretettel
Remete

          ---------------<+>---------------

Henry Ford után szabadon:
Ha hiszel az átokban, ha nem, IGAZAD VAN!

Kedves Brigitta,

 

sajnos magánban én sem tudtalak elérni. Küldd el nekem is, légy szíves 
az
e-könyvet a címemre:  

Köszönöm szépen előre is: Tuba Márti

Kedves Lista! Sajnálom, hogy nem játszottatok velem. :(Kivéve persze Laci, 
az 
Ő kedvéért elmondom, hogy a ládikában most ceruza és táviránytó elemek 
lapultak. 
Zöld-fehér-narancs, ezüst és szürke-fekete-piros színben vegyesen. (Azért 
írom 
le ilyen részletesen, hátha mégis megnéztétek és hátha mondjuk a szín eltalálás
a 
sikert okoz. :)))De nem adom ám olyan könnyen fel! Kivettem az elemeket 
és 
mást 
tettem bele! Játszatok velem! Légyszi-légyszi! :)------------------------------
-
-Az átokról:Remete (többek között) azt írta: "Addig nem árthat egy "átok" 
mig 
az áldozat nem nyit neki rést."Pontosan ezt gondolom én is. Nekem kb. október 
elején volt egy érdekes álmom (hosszabb nehéz időszak után): csörgött egy 
telefon, felvettem és egy fojtott női hang azt monda, hogy "Mostmár levettem 
rólad az átkor!" Érdekes álom volt és biztos, hogy onnantól "javultak meg" 
a 
dolgok.De nem ez volt a lényeg! Előtte tavasztól nem voltam túl jól. Nem 
fizikailag, hanem lelkileg. Mintha nem én lettem volna. Teljesen belesüppedtem 
ebbe az állapotba. Közben persze igyekeztem tartani a szintet. (Környezetemben 
mindenki kedves, mosolygós, energiaadó, aranyos embernek ismer/tart.) Elkezdtem 
gondolkodni, hogy lehet-e az, hogy én nem kapok választ a problémámra, 
segítsége
t, hogy észrevegyem, mit kell megtanulnom. (Az egy percig sem volt kérdéses 
számomra, hogy előre kell menekülnöm a szituációból, lépnem kell egy lépcsőfoko
t 
és nem vissza!)Nagyon erősen -szinte megszállottan :)- elkezdtem figyelni 
a 
jeleket, amik a kiutat mutatják, az utat önmagam felé.-Mindig azt mondtam: 
valahogy 2004 óta nem tudok aludni. Ez volt az első lépés: nem fogadtam 
el 
ezt 
az állítást tényként magam számára.-És kaptam álmot, ahol végre nem menekültem, 
hanem az engem megsebesítő embert egy nehéz vas serpenyővel leütöttem és 
tudtam 
teli torokból ordítani, hogy rendőrség!-És voltam egy esküvőn, ahol a vőlegény 
norvég volt, "Take it easy!", mosolygós hozzáállással és mintha valaki 
(persze, 
hogy én magam:) megérintett volna, hogy meg is értsem, amit mond, ahogy 
él 
az 
a 
fiú és persze a (mostmár) felesége is. :)-És egy könyvet (andalodo.hu - 
az 
egyik legjobb barátom oldala) egy tetszőleges oldalon felütve azt olvastam, 
mint technikát: depizés helyett csinálj úgy, játszd el azt, amit csinálnál, 
ha 
nem lennél az! Milyen lenne az érzés? (vagy valami hasonlót, de ezt értettem 
meg belőle)-És jöttek a barátaink hozzánk augusztusban a szülinapomkor 
és 
akkora őszinte ölelést kaptam, amiben annyi erő volt, hogy el sem tudom 
mondani. Egy olyan lánytól, aki alapvetően zárkózottabb típus. :))) Szóval 
az 
én átkom, amit magam kreáltam, így szállt el. Remélem, nem untattam senkit 
ezzel a sok rizsával és csak előre bátran!------------------------------------É
s 
ha nem játszanátok, akkor feltennék egy kérdést, hátha arra több reagálás 
jön: 
szerintetek a szeretettel lehet gyógyítani?  Szépet :) Anna  ui: Kedves 
Brigitta!  Én is szereteném kérni azt a Ho'oponopono könyvet, ha lehet. 
Az 
itteni címemre. Nagyon szépen köszönöm! :)